Közép- és Kelet-Európa rendelkezik egy olyan jelentős erőforrással, amelyre Európa jövőbeli bioökonómiája is épülhet: a biomasszával. A következő évek egyik meghatározó kérdése lehet, hogy a régió megmarad-e elsősorban nyersanyagtermelő és -exportáló szerepben, vagy képes lesz a rendelkezésre álló mezőgazdasági és erdészeti biomasszára tudást, innovációt és magas hozzáadott értékű feldolgozást építeni.
Az Európai Unió következő költségvetési ciklusáról szóló vita nem csupán pénzügyi kérdés. Arról is szól, hogy Európa milyen gazdasági modellben látja saját jövőjét. A közép- és kelet-európai országok számára különösen nagy a tét: a régió aktívan alakítja-e az új európai versenyképességi prioritásokat, vagy ismét elsősorban a máshol meghozott döntésekhez alkalmazkodik. A vita egyik központi eleme az Európai Versenyképességi Alap, amelynek forrásai négy nagy területre koncentrálódhatnak: a védelemre, a tiszta iparpolitikára, a digitalizációra és a bioökonómiára. Miközben a digitalizáció és a védelem már a legtöbb közép- és kelet-európai ország politikai napirendjén szerepel, a bioökonómia sok helyen még mindig kevésbé hangsúlyos terület. Pedig éppen ez lehet az, ahol a régió adottságai valódi versenyelőnyt jelenthetnek.
Miért éppen a bioökonómia?
A bioökonómia leegyszerűsítve biomassza-alapú gazdaságot jelent: olyan termelési és feldolgozási rendszert, amely mezőgazdasági, erdészeti, akvakultúrás és biológiai hulladékáramokra épít, és ezekből élelmiszert, takarmányt, energiát, vegyipari alapanyagot vagy más ipari termékeket állít elő. A modern bioökonómia azonban ennél jóval többet jelent. Nem egyszerűen a biomassza mennyiségének növeléséről van szó, hanem tudásintenzív, körforgásos és magas hozzáadott értékű feldolgozásról. Ez Közép- és Kelet-Európa számára különösen fontos. A régióban rendelkezésre áll a biomassza, a termőföld, a jelentős mezőgazdasági és erdészeti termelési tapasztalat, valamint a munkaerő. Ami azonban sok országban hiányzik, az a megfelelő kutatási, innovációs és ipari háttér. Másképpen fogalmazva: az alapanyag rendelkezésre áll, de nem biztos, hogy a belőle származó magas hozzáadott érték is helyben keletkezik.
Ez a különbség döntő lehet. Ha a biomassza magasabb szintű feldolgozása Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban vagy Kínában történik, akkor a közép- és kelet-európai országok szerepe továbbra is főként a nyersanyagtermelésre korlátozódik. Ha viszont modern biofinomítók, biotechnológiai fejlesztések és ipari léptékű feldolgozókapacitások épülnek ki a régióban, a bioökonómia egyszerre válhat a versenyképesség, a vidékfejlesztés és a stratégiai autonómia eszközévé.
A bioökonómia versenyképességi alapját négy meghatározó tényező jelenti: a munka, a tőke, a tudás és a biomassza. Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb előnye, hogy a biomassza jelentős része helyben rendelkezésre állhat. A gyengeséget ugyanakkor sok esetben a tudás- és innovációs háttér jelenti, amely nem mindig elég erős ahhoz, hogy a modern technológiák és beruházások a régióba érkezzenek. Az Európai Unió az elmúlt másfél évtizedben jelentős forrásokat fordított bioökonómiai kutatási és innovációs kapacitások fejlesztésére, a régió országai azonban – néhány kivételtől eltekintve – nem tudtak kellő súllyal bekapcsolódni ezekbe a folyamatokba. Ennek egyik oka, hogy a bioökonómia nem sorolható egyetlen ágazat vagy minisztérium hatáskörébe. Egyszerre kapcsolódik az agrárpolitikához, az erdőgazdálkodáshoz, az ipar- és energiapolitikához, a vízgazdálkodáshoz, a talajvédelemhez, az oktatáshoz, a kutatás-fejlesztéshez és a regionális politikához.
A biomassza termelését és felhasználását ezért rendszerben szükséges vizsgálni: tudni kell, hogy mennyi biomassza áll rendelkezésre, milyen fenntarthatósági feltételek mellett termelhető, mely ágazatok igénylik, hol keletkeznek melléktermékek és hulladékáramok, illetve hogyan lehet ezekből új gazdasági értéket létrehozni.
Honnan lesz elegendő biomassza?
Európa fosszilis erőforrásokra épülő gazdaságának fokozatos átalakításával egyre fontosabb kérdéssé válik, hogy rendelkezésre áll-e elegendő, fenntartható módon előállítható biomassza.
A mediterrán térségben a klímaváltozás várhatóan korlátozza a biomassza-termelés lehetőségeit, míg Nyugat-Európában a fenntarthatósági szempontok és a földhasználati korlátok fékezhetik a további növekedést. Ezzel párhuzamosan Közép- és Kelet-Európa, valamint Ukrajna, Moldova és a Nyugat-Balkán jelentős biomassza-potenciállal rendelkezik.
Európa jelenleg mintegy 160 millió hektáron termel biomasszát, miközben 15–20 millió hektárnyi terület termelésének megfelelő biomasszát importál. Ha a biomassza-alapú gazdaság érdemben fejlődik, az importigény tovább növekedhet. Stratégiai kérdéssé válik tehát, hogy Európa saját erőforrásaira és regionális értékláncaira vagy egyre nagyobb mértékben külső importra kívánja-e építeni jövőbeli bioökonómiáját.
Közép- és Kelet-Európa szerepe így messze túlmutathat saját gazdasági érdekein: a régió Európa élelmiszer-, nyersanyag-, feldolgozóipari és energiabiztonságához is jelentősen hozzájárulhat.
A régió a következő évtizedeket meghatározó döntés előtt áll
Közép- és Kelet-Európa számára kedvezőtlen forgatókönyv lenne, ha a térség továbbra is elsősorban biomassza-termelő és nyersanyag-exportáló szerepben maradna. Ebben az esetben a hozzáadott érték, a technológiai tudás, a szabadalmak, a magasabb bérek és a fejlettebb ipari kapacitások máshol jelennének meg. A kedvezőbb fejlődési pálya az lenne, ha a régió felismerné saját stratégiai helyzetét, és közösen lépne fel azért, hogy a modern biomassza-feldolgozó kapacitások ne kizárólag a már fejlett innovációs központokban épüljenek ki. Ehhez önmagában az uniós források rendelkezésre állása nem elegendő. A beruházásokhoz világos stratégia, kiszámítható szabályozási környezet, képzett munkaerő, megfelelő kutatási háttér és hosszú távon, fenntartható módon rendelkezésre álló alapanyag szükséges.
Ennek szakpolitikai keretét kínálja a BIOEAST Kezdeményezés is, amelyet 2016-ban, a visegrádi együttműködés keretében indítottak el azzal a céllal, hogy a keleti uniós tagállamok közös kutatási és innovációs érdekeit láthatóbbá tegye az európai intézmények előtt, és elősegítse az uniós támogatási lehetőségek eredményesebb kihasználását.
Ahhoz azonban, hogy a bioökonómia a következő évtizedekben a régió fejlődésének egyik meghatározó súlypontjává váljon, tartós és magas szintű politikai támogatásra is szükség van. Fontos lenne, hogy a jelenleg zajló uniós költségvetési tárgyalásokon a digitalizáció, a védelem és a tiszta iparpolitika mellett a bioökonómia is megfelelő súllyal szerepeljen a közép- és kelet-európai tagállamok közös prioritásai között.
Az erdőgazdálkodásnak is fontos szerepe lehet
A bioökonómia fejlődése az erdőgazdálkodás számára is jelentős lehetőségeket tartogat. A fenntartható erdőgazdálkodásból származó faanyag megújuló nyersanyagként számos fosszilis alapú termék kiváltására alkalmas, miközben a faipari melléktermékek és más erdészeti biomassza is többféle módon hasznosítható.
A magán erdőgazdálkodás szempontjából ezért különösen fontos, hogy az erdészeti biomassza ne pusztán alacsony feldolgozottságú alapanyagként jelenjen meg a gazdaságban. A stabil hazai feldolgozóipar, a helyi és regionális értékláncok, valamint az innovatív faalapú termékek iránti kereslet az erdőgazdálkodás gazdasági stabilitásához és a vidéki térségek fejlődéséhez egyaránt hozzájárulhat.
Magyarország számára sem melléktéma
Magyarország esetében a bioökonómia nem tekinthető kizárólag agrárpolitikai kérdésnek. Szorosan összekapcsolódik a vidék jövőjével, az erdő- és mezőgazdálkodással, az ipari szerkezetváltással, az energiaátmenettel, valamint a talaj- és vízgazdálkodással. A biomassza-alapú gazdaság akkor jelenthet valódi fejlődési pályát, ha a termelés, a feldolgozás, az oktatás, a kutatás és a beruházások egymásra épülő rendszerben kapcsolódnak össze.
Ehhez ágazatokon átívelő, hosszú távú stratégiai gondolkodásra van szükség: a rendelkezésre álló biomassza felmérésére, ipari és kutatás-fejlesztési prioritások meghatározására, képzési programokra, beruházásösztönzésre és regionális együttműködésre.
A korábbi, elsősorban kész technológiák átvételére és az olcsó munkaerőre épülő versenyképességi modell egyre kevésbé tartható fenn. A versenyképesség új forrását a tudás, a helyi adottságokra épülő technológia és a természeti erőforrások fenntartható használata jelentheti. A fenntartható bioökonómia így nem pusztán környezet- vagy klímapolitikai kérdés. Arról is szól, hogy Közép- és Kelet-Európa képes-e saját erőforrásaira építve magasabb hozzáadott értéket, jobb vidéki életlehetőségeket és erősebb európai versenypozíciót teremteni.
A biomassza önmagában nem elegendő – tudással, tőkével és megfelelő ipari stratégiával összekapcsolva azonban a régió egyik legfontosabb versenyképességi lehetőségévé válhat.
Forrás: portfolio.hu (Kovács Barna, a BIOEAST Kezdeményezés stratégiai vezetőjének a Portfolio KRTK blogján 2026. szeptember 6-án megjelent írása alapján.)